Céges weboldalkészítés és weblapfejlesztés garanciával

Olyan honlapokat építünk/fejlesztünk, melyek azonnal pénzt termelnek

Online marketing szempontból ma már egy kisebb vagy kkv szektorban lévő cég sem engedheti meg magának, hogy ne rendelkezzen honlappal. Azonban sok milliárd honlap van az internet tengerében, így a céges weboldalkészítés/ weblapfejlesztés önmagában nem fog eredményt hozni.

Olyan honlapban kell gondolkodnunk, mely keresőoptimalizálási szempontból megfelelően készül el, hogy megtaláljanak minket. Emellett a többi online marketing elem is lényeges, mert hiába találják meg a céges honlapot, ha nem megfelelő a konverzió (kattintások száma), például a vásárlás tekintetében.

Hogyan lehet megnövelni a forgalmat és a konverziót? Ezt a kérdést szem előtt tartva fő fókuszként fogunk hozzá a céges weboldal készítéshez, illetve webfejlesztéshez, ha meglévő honlapon kell dolgoznunk. Ennek köszönhetően jóval költségkímélőbb módon lehet PPC kampányokat (például Google Ads és Facebook) futtatni. Ráadásul az organikus (természetes) találatok száma is megfelelő lesz, így akár hirdetés nélkül is megtalálják a userek a honlapunkat.

Segítségedre leszünk 

  • Honlapkészítés/fejlesztés kapcsán (akár extra funkciók lefejlesztésével)
  • Különleges grafikai megjelenést iparművész tervezőgrafikusok garantálják igény esetén
  • Keresőoptimalizálási  szakértőink és keresőhirdetés szakembereink a sikeres, komplex online folyamatot megtervezik és felügyelik – így nemcsak megtalálják honlapodat, de megfelelő konverzió mellett fognak vásárolni is 
  • SEO szövegíróink az előzetes tervek alapján kulcsszóra elkészítik a szöveget, hogy mindig igényes tartalom legyen weblapodon, mely a brand kialakításában is segít
  • Webjogra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy honlapodat illetően ne kelljen büntetést fizetned, lásd például GDPR rendelet
  • Hosting szolgáltatás kapcsán is segítünk

Az új/meglévő honlap funkcionalitása

  • Fejlesztjük meglévő weblapodat vagy létrehozzuk  modern, letisztult, új WordPress honlapodat, mely reszponzív (minden eszközön tökéletesen működik). Ha már van weblapod továbbfejlesztjük.
  • Blog, kereső, chatbot, hírlevél, feliratkozó mezők (formok) stb. funkciót beállítjuk, de bármi más alkalmazást is lefejlesztünk kérésedre (akár komolyabb hőtérképes, klikkelés mérő és egyéb marketing mérő eszközöket).
  • Magyar szerkesztőfelületet kapsz hozzá, adminisztrációs felülettel (könnyedén Te is tudod majd szerkeszteni az oldalt).
  • Bármikor webáruházzá alakítható és beállítható pl. a bankkártyás fizetés.
  • Korlátlan aloldal, kép, videó elhelyezése vagy jogosultságok kiosztása.
  • Közösségi média integráció pl. Facebook.
  • Keresőbarát (SEO) kialakítás.
  • Gyors, modern, mobilbarát, továbbfejleszthető pl. több nyelvűség.
  • Nincs havidíj, nincs rejtett költség.
  • Regisztrációs, tagsági rendszer kialakítása.
  • Segítünk abban, hogy GDPR kompatibilis legyen a weboldal, de  online marketingben, SEO (keresőoptimalizálásban), arculattervezésben, webfejlesztésben és hosting szolgáltatásban is számíthatsz ránk. Neked csak rendelkezned kell egy megfelelő termékkel / szolgáltatással, mi pedig küldjük az ügyfeleket.

Miért minket válassz?

  • Korrekt áron dolgozunk 
  • Az egyedi minőséget pl. iparművész tervezőgrafikusok szavatolják és a „máshogy” gondolkodást, pl. nincs nyomulós marketing (lásd inbound megoldások).
  • Garanciát adunk (előleget kérünk és ha nem tetszik a munkánk nem kell a teljes vételárat kifizetned).
  • Gyorsabbak vagyunk az átlagnál (többnyire csapatban, hétvégén is dolgozunk a háttérben).
  • Közel 20 éve stabilan működünk (nem fogunk holnap a weblapod tartalmával eltűnni).
  • Kisebb, akár egyszemélyes cégeken túl a kkv. és multik is szeretnek velünk dolgozni.
  • Nem egy vagy a sok közül (családias hangulatban odafigyelünk Rád).
  • Komplexen egy kézben mindent megoldunk (online marketing, SEO, arculattervezés + fejlesztés, GDPR kompatibilitás, hosting szolgáltatás).

Miért érdemes WordPress weboldalban gondolkodnod?

Azért, mert meglévő, akár – előre legyártott professzionális elemekből készül el, így nagyon hamar fel lehet építeni. Ez a legnépszerűbb megoldás a nyílt forráskodú rendszereken belül. Ráadásul magyar szerkesztőfelületen belül, Te is bármikor tudod szerkeszteni. Kérhetsz hozzá külön arculattervezést, logótervezést is, de előre elkészített profi sablonban is gondolkodhatsz.

Előre le vannak fejlesztve nemcsak a megjelenést, hanem a különféle funkciókat biztosító pluginok (bővítmények) is. Nagy részük ráadásul ingyenes, de ezek mind megváltoztathatóak, így szinte bármi megvalósítható. Természetesen akármi nem valósítható meg, mert az előre elkészített sablonok korlátozó funkcionalitással is bírnak. Ez azonban nagyon ritka. Példának okáért egy bonyolult számlázószoftver elkészítése nem javasolt kivitelezni WordPress segítségével.

Tehát, ha gyors és költségkímélő megoldásban gondolkodsz és nincsenek nagyon extra, egyedi igények, akkor ez a jó választás. Induló start-up esetén nagyon népszerű, mert kisebb büdzsé miatt fontos szempont, hogy akár 100-200 e Ft-ból elkészüljön a honlap.

Hátránya, hogy a forráskód sokszor kaotikus, mert többen fejlesztik egyszerre és nem egyedi. Ennek azonban nincs jelentősége, ha működik a funkció és elég gyors, lásd SEO szempontok. Emellett nagy, komoly strukturális átalakításokra nem mindig alkalmas, de ezeket a problémákat át lehet hidalni. Ha nem megbízható support-ot választunk, akkor abból lehet probléma.

Ugyanis a sablon szerzője látja át pontosan az adott funkcionalitást. Ha idővel nem fejleszti azt tovább, akkor váltanunk kell másik sablonra. Általában ezzel nem szokott probléma lenni.

Tévhit, hogy a keresőoptimalizálásban a WordPress nem megfelelően működik, hiszen komoly keresőoptimalizálási szakértők is előszeretettel választják ezt a megoldást. További tévhit, hogy az oldal gyorsítása egy idő után megáll. Nyilván nem lehet egy weboldalt sem a végtelenségig gyorsítani, de szerver oldalon is van sebesség a gyorsításra, mely független bizonyos értelemben mindettől.

Azzal is lehet vitatkozni, hogy csak közel egy millió forintos egyedi készítésű honlappal lehet igazán igényesen mutatkozni a célközönség előtt. Komoly nagy múltú zrt részére is készítettünk már WordPress honlapot, ahol közel 10.000 termék automatikus feltöltését is lefejlesztettük mindenféle gond nélkül. Nekik teljesen megfelelt ez a rendszer.

Sok ezer sablon közül tudsz választani a megjelenés tekintetében és azok is teljes mértékben átalakíthatóak, így mindenki megtalálja a számításait. Ráadásul egy logótervezéssel teljesen összhangba lehet hozni az arculatot, és nem kell külön grafikai tervezésre extra pénzt költeni a site-builder munkával együtt.

A tört linkek (hibás aloldalak) ellenőrzése szintén nagyon fontos, mert ezek szintén a rossz minőséget teremtik meg a honlapunkon. Pár másodperc alatt betölthetjük a Chrome böngészőbe ezt a bővítményt, mely az adott oldalon, amit éppen nézünk, ellenőrzi a tört linkeket.

Wordpress weblapkészítés

Reszponzív honlapon történik a belépés.

Mikor érdemes egyedi fejlesztésű honlapban gondolkodnod? 

Ezek az oldalak teljes mértékben személyre szabottak. Ha nagyobb büdzsé, minimum 400-500 e forint áll rendelkezésre a honlap elkészítése kapcsán és mindenképpen csak egyedi, nagyon speciális megoldásban gondolkozol, akkor ez a jó megoldás.

Sokkal nagyobb munka a 0-ról lefejleszteni a honlapot és elkészíteni az egyedi dizájnt, így időben is hosszabb távlatban kell gondolkodni. Az előnye azonban az, hogy bármi megvalósítható, lefejleszthető. Régen az összes weboldal így készült el, de ma már a sablonok segítségével, szinte minden megvalósítható, így automatizálva lettek a különféle folyamatok.

Hátránya, hogy jóval drágább, időigényes és ma már egyre ritkábban választják (inkább csak speciális esetben). Mivel egyedi kódok alapján írják meg, így ki vagy szolgáltatva az adott cégnek. Sokan ugyanis nem szeretnek más munkájába belenyúlni, mert mire kiismerik azt, addigra újat lefejlesztenek. Ráadásul, ha probléma lép fel, az ügyfél nekik tulajdoníthatja a jövőben.

A céges honlapkészítés célja és hatékony megvalósítása

A közvetlen vásárláson kívül egy honlap egyéb célja a lead (érdeklődő) generálása. Az emberek nagy része ugyanis nem vásárolni, hanem informálódni jön fel a világhálóra. Éppen ezért ennek megfelelően kell felépítenünk az online marketing stratégiánkat a keresőoptimalizálással együtt. Van lehetőség azonnal ügyfeleket generálni például Facebook vagy Google Ads (Adwords) hirdetésekkel.

Ezen kívül lehetőség van a content marketing, a SEO szövegírás segítségével értékes tartalmat generálnunk. Ezáltal a keresőoptimalizálás fog segíteni minket abban, hogy hirdetés nélkül is megtaláljanak a leendő ügyfelek. Ez lassabb folyamat 6-12 hónapig is eltarthat, de jóval költségkímélőbb megoldás.

Úgy készítjük el a honlapot az ügyfél kérése alapján, hogy a látogatót egészen a fizetésig elkísérje, mint egy udvarias ügyfélszolgálatos munkatárs.  Erre többféle eszköz rendelkezésre áll, például chatbot.

Nemcsak az új ügyfelek megszerzése a cél, hanem…

A régi ügyfelekkel történő kapcsolattartás. Természetesen igény esetén ennek sincs semmilyen akadálya. Egy jó márka esetén teljesen természetes, hogy a vevőkből hűséges vevőket avanzsálunk és ajánlási rendszer segítségével ezen a csatornán is újabb lead-eket csábítunk a honlapra.

Egyre fontosabb a felhasználói élmény

Ma már nem elég a tartalmat SEO és egyéb marketing szempontból a megfelelő aloldalon elhelyezni. Fontos, hogy a felhasználói élmény is megfelelő legyen és látványos. természetesen ez iparágfüggő, de nagyon meghatározó. A technikai paraméterek is mind-mind fontosak, hogy például mennyi idő alatt töltődik be a weboldal.

Céges weboldal készítése és meglévő weblapfejlesztés esetén fontos szempont

A házi feladatot el kell végezni, előbb vagy utóbb, mert ma már egyre kiélezettebb a verseny és nagyjából az emberek 1%-a lapoz a Google keresőben a 2. oldalra. Éppen ezért egyszerűbb már az elején megfelelő módon beállítani mindent, hogy ne kelljen utólag elölről kezdeni ezt a munkát. SEO szempontból a megfelelő, kulcsszóra megírt címek, title és meta leírások kulcsfontosságuak. A szakszerű tagolás, felhasználói élmény és minőségi, releváns, megfelelő hosszúságú webtartalom szerepe is elhanyagolhatatlan. Emellett a minőségi oldalakról történő linkek is mind-mind kulcsfontosságuak.

Emellett a technikai paraméterek: gyors betöltődés, megfelelő reszponzív megjelenés (minden eszközön megfelelően működve) szintén alap. Nem árt legalább 40-50 releváns, szakértői tartalommal rendelkezni az adott témában. Ez alapján a Google be tudja a weblapot sorolni a megfelelő kategóriába, szakértőként elkönyvelve minket.

A képek optimalizálása is fontos tényező és legalább a title és alt tagok kitöltése. Az alt tag felel meg a keresőoptimalizálásban a horgonyszövegnek (lásd link). A nagy méretű képeket a Google nem preferálja. Főleg amiatt, hogy ma már mobilon keresztül nézzük többnyire a weblapokat.

 

 

 

weblapkészítés

weblapkészítés, képek optimalizálása

 

Ne felejtsünk el a webjogra is kellő figyelmet fordítani. A GDPR kompatibilitás ma már alap. Meg is büntethetik a weblapot, ha ezeket nem vesszük figyelembe.

A Google ingyenes szoftverei közül a Search Console és ezen kívül a Google Analytics használata kötelező. Ezzel mérni tudjuk a legfontosabb dolgokat és e-mailen hibaüzenetet kapunk az esetleges hibákról a weboldalunk kapcsán.

A sitemap elkészítése nem rangsorolási tényező, de közvetett módon mégis hathat a helyezésünkre, mert ennek segítségével a Googlebot könnyebben és esetleg hamarabb fel tudja térképezni az oldalunkat. Ez tartalmazza a releváns (minőségi aloldalaink) linkhálózatát. A robot ugyanis a linkeken keresztül térképezi fel a weblapokat.

Meghatározó, hogy mintaszöveget ne hagyjunk a honlapon, ha egy előre gyártott sablont telepítettünk. Ezt ugyanis ugyanúgy indexeli a Google és az összes aloldalunk minősége határozza meg a teljes domain minőségi mutatóját, így érdemes a rosszul teljesítő aloldalakat felfrissíteni vagy megszüntetni.

A cyber térben egyre nagyobb a mozgolódás és az e-kereskedelem is egyre komolyabban fejlődik, így az internetes csalások is növekszenek napról napra. Gyakorlatilag folyamatosan próbálnak különféle robotokkal feltörni weboldalakat és nem is mindig vehető ez észre. Ha azonban hosszabb ideig vírus lapul a honlapunkon, akkor idővel a Google visszasorolhatja azt a találati listán. Ezért a weboldalt érdemes hacker támadás ellen megerősíteni és folyamatosan frissíteni, mely a funkciók megfelelő működését is lehetővé teszi.

Néhány referencia