Hatásos LinkedIn marketing 19 lépésben

Home / online marketing / Hatásos LinkedIn marketing 19 lépésben

A Facebook hibái, ami miatt akár érdemes mellette / helyette áttérni a LinkedIn-re

Működik LinkedIn marketing? Igen. Amolyan „céges Facebook-ként”. Ha B2B-ben vagy (cégnek értékesítesz cégként) és lead (érdeklődő) generálása a cél, akkor megtaláltad a megfelelő megoldást. De nem mindegy, hogy hogyan használjuk ezt a marketing platformot, ezért összeírtam Neked a legfontosabb dolgokat, hogy igazán hatékony lehess.

Nem csak a konkrét lépéseket, de a legfontosabb ismereteket is, pontokba szedve megtalálod itt, együtt. De miért működik a LinkedIn? Ismered a kísérletet, illetve Karinthy írását, amit már a Facebook is bebizonyított: 6 emberen belül bárkit elérhetsz a világon, értsd valamelyik ismerősöd ismerősének az ismerőse stb. által. De ez a a XXI. században 3,5-re csökkent.

Tehát a Facebook helyett / mellett B2B-ban hatékony a LinkedIn marketing. Természetesen a Facebook marketing is jó megoldás lehet, népszerű platform lévén. De érdemes más lehetőségben IS gondolkodnunk. Több lábon állni. Már csak azért is, mert:

  • egyre drágább a Facebook és
  • egyre gyakrabban tapasztalható, hogy olyankor is letiltják a fiókodat, amikor nem sértesz vele irányelveket.

Lásd Facebook algoritmus és bannolás. Ez hasonló ahhoz, mikor live vagy egyéb videót csinálsz például a YouTube-on és letiltják amiatt, mert éppen a háttérben van egy alig látható  baleset. A Facebook csak pozitív hirdetéseket, híreket, tartalmakat, világot szeretne festeni saját felületén.

  • Sajnos az is gyakorta megesik a Facebook-on, hogy sok-sok lájkot szerzünk, de nem történik vásárlás.
  • Összefoglalva, ha a Te iparágadban azt tapasztalod, hogy a Facebook-on egyre drágább és kevésbé hatékony (azaz még drágább) a hirdetés és nehéz vele dolgozni, akkor itt egy másik megoldás.

Ez nem azt jelenti, hogy a Facebook rossz. Van amire jó, és van amire ma már találhatunk hatékonyabb eszközt, ami iparágfüggő. Nem is várható el tőle, hogy működjön minden esetben, mindenkinél egy marketing eszköz a folyamatosan változó világban. A LinkedIn már korábban is a social leads bevonzása kapcsán B2B-ben 80,33%-on teljesített.

A Facebook 6,73%, Twitter 12,73%, Google Plus, mely ekkor még létezett 0,21%-os eredményt ért el. Azért ez elég jól hangzik, így megéri vele foglalkoznunk. Az első látogatás során a user 2%-a hozott csak konkrét konverziót, így ez tényleg lead generálásra való és nem azonnali értékesítésre!

1. Mit érdemes tudni a LinkedIn-ről?

2003-ban indult a rendszer és ma már elég sok magyar felhasználóval rendelkezik, így érdemes benne akkor is gondolkodni, ha magyar nyelvterületen vennénk igénybe ezt a szolgáltatást. A lényeg, hogy ez a platform kimondottan szakmai közösségben gondolkodik. Tehát itt nem a vicces és cicás képekkel kell nyomulni, mint anno a Facebook-on.

690 millió felett van a felhasználók száma + 1, ha Te i regisztrálsz benne. Jó rendszer a munkaadók és munkakeresőket illetően, de B2B közegnek is kiváló. Az szoktuk mondani, hogy nagyon hatékony a YouTube, Instagram, Twitter, Facebook, de organikus forgalomra van szüksége például egy blognak. Ezt nagyon jól megerősíti a LinkedIn. Ráadásul nagyon jó lead (érdeklődő) generálásra.

Létezik személyes és céges profil, más-más funkciókkal. Ha megvagy a személyes profillal, akkor itt tudod a céges profilt elkészíteni hozzá. Szükséged lesz a cég nevére és a porfilod URL-jére. Ezután igazolnod kell, hogy Te vagy a cég képviselője.

A legaktívabb országok a LinkedIn-en

A forgalom alapján ezekből az országokból történik a legnagyobb érdeklődés a platform iránt ebben a sorrendben:

  • Egyesült Arab Emírségek
  • Hollandia
  • Szingapúr
  • Egyesült Királyság
  • Dánia

A linkedIn forgalma

Érdemes a teljes LinkedIn marketing platformot összevetnünk a többivel, hogy lássuk milyen eredményt ért el. Nagyon jól látszik, hogy amikor már körülbelül 600M tagsággal rendelkezett, akkor is elég szépen teljesített, és ez a trend továbbra is működik.

LinkedIn statisztika

LinkedIn statisztika, forrás: Neil Patel

2. Hogyan növelheted a forgalmat, ha van rá büdzsé? 

Az üzleti oldalad forgalmát többféle céllal és módon tudod növelni (Sponsored Content):

  • Igényes közönség elérése, akik beletartoznak abba az érdeklődési körbe, amit kínálsz éppen.
  • Felső vezetők elérése, márkaépítés, kapcsolatok ápolása az értékesítés minden szakaszában.
  • A LinkedIn profiladatokkal ideális célközönség felépítése, akár felülmúlva az itt megtalálható közönséget is az oldalon túl.
  • Boost-olhatod (kiemelheted) a fontosabb posztokat, amik jól teljesítenek.
  • Önkiszolgáló, automatikus hirdetési kampányokat hozhatsz létre.

Milyen hirdetési formák vannak a LinkedIn marketing elemeiként?  

  • Képes hirdetés, mellyel az oldaladra tudsz forgalmat generálni.
  • Videó hirdetésekkel építheted a brand-edet.
  • Carousel (lapozható kép) hirdetések segítenek interaktív élményt biztosítani a júzerek számára.
  • Szöveges és dinamikus hirdetések (általános értelemben gépi tanulással, automatikusan változhat a reklám a legnagyobb eredmény érdekében).
  • Üzenethirdetések elhelyezése párbeszédek alkalmával.

Social Media Mix

3. Hogy érdemes felépíteni a LinkedIn marketinget?

Csakis stratégiában érdemes gondolkodnunk a LinkedIn esetén is. Első lépésben tervre van szükségünk. A hatékony online marketingtervezés, stratégia lépés alapjai
Ha pedig már  tudjuk, hogy hogyan alkalmazzuk a teljes stratégiánkban ezt a marketing elemet, akkor írjuk össze a célokat.

4. A célcsoport meghatározása

Más marketing platformokon, például Google Ads (Adwords) és Facebook kampánykezelési árak meghatározása esetén más, számottevő tényező van, ami fontos. Az Ads és Facebook lényeges elemei ugyanis a kulcsszó (kattintási ára eltérő, így a kampánykezelés árát is befolyásolja), az életkor, demográfiai elhelyezkedés, érdeklődési kör, nem, stb.

A LinkedIn esetén azonban inkább az iparág amiben tevékenykedünk és munkahelyi pozíció számít. Ezért a jó online marketing szakértő ennek megfelelően keresi meg a potenciális érdeklődőket.

5. A célok meghatározása

Konkrétan milyen időközönként és milyen tartalmakat fogsz publikálni ezen a fórumon?  Mi a célja ennek? Márkaismertség megszerzése? Esetleg a meglévő márka megerősítése? A lead-ek (érdeklődők) megtalálása? A célcsoporttal történő kapcsolattartás?

Ehhez egy jól megtervezett stratégiára van szükség, ahol pontosan minden ki van előre dolgozva. Ehhez az első lépés, hogy pontosan felmérünk mindent.

6. A konkurencia elemzése

A legfontosabb dolog, amit érdemes megvizsgálnod:

  • aktivitásuk,
  • növekedésük mértéke időben meghatározva,
  • követők száma.

Ehhez használd a „Companies to track” funkciót, mely segítségedre lesz ebben. Rengeteget lehet a versenytársaktól tanulni.

LinkedIn kép

7. A technikai dolgokról, mérőkódok elhelyezése

Mindent pontosan mérnünk kell, és erre rendelkezésünkre áll a LinkedIn Insight Tag, amit saját honlapodon tudsz elhelyezni ezzel mérve a látogatottság számát és a konverziót, valamilyen művelet kapcsán. Van lehetőség itt is a többi marketing platformhoz hasonlóan automatikus ajánlattételi stratégiára. Ezt a legegyszerűbben itt tudod beállítani: Az fejleszthető, ami mérhető: Google Címkekezelő beállítása Használhatsz külön bővítményeket is, ha szeretnél mindenféle funkciót elhelyezni az oldaladon: plugin generator.

8. A LinkedIn marketingen belül hogyan működik a SEO?

Ahhoz, hogy a sok millió ember és cég közül Téged találjanak meg, nem árt az optimalizálással is komolyan foglalkozni. Nagyjából hasonlóan működik a oldal SEO-ja a weblapéhoz. Ez azt jelenti, hogy a kulcsszavak jól használata lényeges. De ezeket tudatosan kell tenned. Első lépésben össze kell szedned a releváns kulcsszavakat, amik kapcsolódnak Hozzád, illetve a cégedhez. Utána ezeket fogalmazd bele a leírásokba. Mérésnél, az eredmények kiértékelésénél pedig vedd külön a mobilos és asztali (desktop) találatokat.

A tartalommarketing, azaz a jó minőségű, megfelelő hosszúságú cikkek publikálása tesz Téged szakértővé. Hiszen az emberek első sorban nem vásárolni, hanem tájékozódni mennek az internetre. A LinkedIn esetén is nagyon fontos, hogy minőségi tartalmakat ossz meg rendszeresen. Legelőször legalább 5-10 posztot tölts fel, hogy legyen fenn tartalom. A tartalmak bekerülhetnek a Google keresőbe is, és emellett cselekvésre ösztönzöd általa az érdeklődőket.

Posztolhatsz akár naponta (többször is), és ellenőrizd az átkattintási arányt (CTR), mely az „updates” részben érhető el. A tartalom előállításába bevonhatod az alkalmazottaidat is. És mindig elemezd ki, hogy mely tartalmak iránt érdeklődnek, és azokat alapul véve publikálj a jövőben. Érdemes ezt megadott időben megtenned, hogy várják a tartalmaidat. Akár blogbejegyzéseidet is belinkelheted.

Ahogy a honlapok esetében, itt is meghatározó a linkprofil. Ezek azok a linkek, amik a weboldaladra mutatnak (backlinkek). A LinkedIn esetén is meghatározó, amikor link hivatkozik rá. Ha minél több minőségi weblap mutat rá, meglinkelve Téged, az azt jelenti, hogy hiteles vagy. Érdemes weblapodról és egyéb helyekről meglinkelni a profilodat. Ezáltal a keresések során előrébb kerülhetsz a többiekhez képest.

9. Milyen témában érdemes publikálni?

  • A vállalatvezetők általában a gondolatvezetői cikkek publikálását preferálják (Publishing thought leadership content). Eredeti, friss, szakmai bejegyzésekről beszélünk, például szakvélemény, céged céljának bemutatása vagy termékekkel kapcsolatos információk.
  • A különféle trendek kapcsán útmutatók, fogalmak kifejtése kerül általában terítékre.
  • Minden esetben kerüld saját Magad reklámozását.

10. A céges LinkedIn adatlapod elkészítése (Company Page)

Az első benyomás fontos. A leglényegesebb dolgok amiket el kell rajta helyezned:

  • minél több adat, céginformáció feltüntetése (bizalmat kelt), például iroda elhelyezkedése, címe, így a helyi keresésekben is meg fogsz jelenni,
  • kötelező kitölteni a rólunk részt (About),
  • általad képviselt iparág megnevezése, illetve témakörök (Featured groups),
  • termékek vagy szolgáltatások feltüntetése,
  • céglogó (profilkép, 300 x 300 px méretben),
  • igényes borítókép,
  • bemutatkozás.

11. Saját LikedIn profilodat is érdemes elkészítened

Ennek segítségével a cégedet is meg tudod erősíteni, ha saját személyes LinkedIn profilodat is elkészíted. Ez azért fontos, és a LinkedIn marketing stratégia része, mert így megmutatod Magad, és nemcsak a cég száraz adatai tűnnek fel az emberek előtt. Természetesen tartsd ezt is frissen, és itt fel kell sorolni az elért eredményeket, végzettséget, új skill-eket, legutóbbi munkákat.

12. A forgalom növelése a tartalmi elemek segítségével (képek, videók, stb.)

Fontos, hogy azon kívül, hogy minőségi cikkekről beszélünk, emészthető módon legyenek megjelenítve. Használj videókat, képeket, diagramokat a szövegben, mely eleve ösztönzésre serkenti az embereket és áttekinthetővé, emészthetővé teszi a tartalmat. Konkrétan, képek esetén kétszeres, amíg videók esetében ötszörös hozzászólásra számíthatsz. A leghatékonyabb videó 1-2 perces, és a legelején meg kell ragadnia a figyelmet.

Ahogyan a szöveg is a jó címmel adja el magát. A többi marketing platformhoz hasonlóan, ide érdemes a videót feltölteni a linkelése helyett, mert így nagyobb hatása lesz. Az élő videó 24x jobban teljesít a feltöltött videóhoz képest. A PDF, PowerPoint tartalmak pedig inkább a márkádat erősítik meg.

Social média ikonok

13. A céges adatlap bereklámozása

Miután fel van töltve megfelelő tartalommal és a céged adataival az adatlapod, lényeges elem, hogy indokot biztosíts arra, hogy elkezdjenek követni Téged. Ha céges adatlapod transzparens, akkor több az esélye, hogy egyre többen kezdenek el követni. Ha rendszeresen frissülnek az adatok és jelennek meg bejegyzések, akkor nagyobb eséllyel leszel jelen a hírfolyamban is.

A honlapon, blogodban érdemes a követés gombot megjelenítened és követésre buzdítani az embereket. Az e-mailben is elhelyezheted ugyanígy a LinkedIn linket. Nagyobb eredményt tudsz elérni, ha olyanokat kérsz fel követésre, akik mutattak már érdeklődést irántad. Emellett természetesen meglévő ügyfeleidet, partnereidet is felkérheted erre.

14. Használj hatékony hirdetéseket 

Sokféle hirdetési lehetőség van. A Matched Audience funkció segítségével pedig meg tudod célozni azokat, akik már korábban kapcsolatba léptek Veled. De konkrét e-mail listát feltöltve is meg tudod őket célozni. Ezáltal tudod bővíteni vagy szűkíteni a célcsoport keresztmetszetét.

15. Az InMail használata

Célszerű használni a belső levelezési rendszert. Ez egy havidíjas fizetett szolgáltatás, de háromszor hatékonyabb a normál e-mail küldéshez képest. Ezáltal próbálják elkerülni, hogy ne spam küldésre használják az emberek. Saját analitikai rendszere van, mely szintén sok hasznos infót tartogat számodra.

16. A csoportok használata

A Discover oldalon a Groups (csoportok) résznél nagyon hasznos csoportokkal tudod felvenni a kapcsolatot. Hasonló gondolkodású emberekkel meg tudjátok osztani egymással a véleményeiteket, ötleteiteket. Sőt, akár saját csoportot is létrehozhatsz (My Groups, lásd csoportjaimon belül a a Create group, azaz csoport létrehozásával.

Főleg akkor érdemes ebben gondolkodnod, ha nem találtál olyan csoportot, amire szükséged lenne. Ezáltal véleményvezérré válhatsz és könnyen kialakíthatod a szekértői státuszodat.  Különféle szabályokat is megszabhatsz a saját csoportodban, de közvetlen értékesítésre nem célszerű használnod.

17. Olvasd rendszeresen a LinkedIn marketing blogot

Angolul érhető el és sok hasznos infót találsz benne. Érdemes képben lenned, és rendszeresen elolvasnod.

18. A kereső használatáról

Pontosan tudsz keresni a beszélt nyelvek, korábbi munkahelyek, stb. paraméterek alapján, ami szintén nagyon hasznos funkció. A több mint fél milliárd felhasználót sok egyéb paraméter alapján is meg tudod szűrni.

19. Használd a LinkedIn Sales Solutions-t!

Itt tudod elérni, fizetős, de ez a LinkedIn marketing funkció segít Neked egy helyen elérni a megfelelő embereket, partnereket és ugyanitt felvenni velük a kapcsolatot. Ez egy sokkal részletesebb keresővel rendelkezik, mint az ingyenes változat (LSS). A platform szerint 35%-kal értékesebb üzleteket tudsz ezáltal megkötni, ha használod ezt a funkciót.

Konklúzió a LinkedIn marketing kapcsán

Saját, egyre növekvő, megszűrt világban tudunk barangolni a LinkedIn-nek köszönhetően. B2B-ben lead generálásra való. Rendszeres, friss, igényes tartalmak segítségével tudsz eredményt elérni, követőket találni és fenntartani a kapcsolatot velük. Érdemes tenned egy próbát, ha még nem használod a rendszert. Releváns tartalmakban és olyan emberek célzásával foglalkozz, akiket ténylegesen érdekel az, amit csinálsz.

Rengeteg lehetőséged van a fizetett reklámok, vagy privát levelezés terén, ami szintén pénzbe kerül. Éppen emiatt elég hatékony, nem használja boldog-boldogtalan. Gondolkozz emellett csoportokban is. És az online marketing terved alapján a megfelelő lépcsőfokra tedd ezt a marketing platformot. Tudd, hogy mi a célod vele, például hozd át a lead-eket a weblapodra az e-mail marketingedhez. Mérj, tesztelj, optimalizálj és fejlessz ez alapján.

Keresztes Attila

KKV számára épít csapatunk, komplexen, testre szabott WordPress alapú, tovább fejlesztett honlapot/webshopot garanciával. Fontos, hogy ezek ne csak szépek legyenek, hanem folyamatos bevételt is biztosítsanak.  Jómagam ezt a folyamatot segítem elő a megfelelő kommunikáció, határidők betartása és minőség megteremtésével. PR szakon diplomáztam és 2005 óta rengeteg céget tettünk sikeressé.

Related Posts
Google CímkekezelőPinterest marketing