34 keresőoptimalizálási alap beállítás, hogy előre ugorj a keresőben (2022)

Home / SEO (keresőoptimalizálás) / 34 keresőoptimalizálási alap beállítás, hogy előre ugorj a keresőben (2022)

A Google algoritmusokról pár szó, bevezető gyanánt

Számtalan Google algoritmus fut le nap, mint nap a Google rendszerén, mely segítségével egyre jobban frissül. Elég komoly matematikusok, mérnökök és mesterséges intelligencia áll a háttérben, ezt kijátszani nem biztos, hogy bölcs dolog. Jobb inkább hosszabb távon, korrekt megoldásokban gondolkodni.

2020-ban december elején volt például algoritmus frissítés. 2021 júliusában, majd november 17-én pedig a Black Friday időszaka alatt, alap algoritmusfrissítést (Core Update) hajtott végre a Google. Egy ilyen frissítés, akár az átkattintási arányok 50%-os visszaesését is eredményezheti.

Általában 2 hét alatt lefut az algoritmus, de az első pár napban szokott a legnagyobb mozgás lenni. Az alap algoritmus frissítés lényege, hogy nemcsak egy, hanem több szempont alapján sorolja át a honlapok elérését a listán, és évente általában 2-4 alkalommal történik ilyen frissítés.

1. Mi az a SEO, és mi az, ami örök érvényű benne?

A SEO jelentése a keresőoptimalizálás, vagyis röviden, annak tudománya, hogy minél több néni és bácsi jöjjön a weblapodra. Hogy minél előrébb kerülj a böngészőben. A címadás merész, mert ezen a területen percről percre változik minden. DE! Egy valami nem: a Google azt vizsgálja, hogy mi kell a jónépnek.

Éppen ezért, ha rájuk figyelsz mindig, akkor nem lesz gond és nem kell minden percben SEO-val foglalkoznod, hogy az újabb részletkérdések, technikai megvalósítások összes csínját-bínját tudd.

Ha hasznos az oldalad, és kicsit lassabban töltődik be, az nem azt jelenti – bár fontos szempont -, hogy emiatt majd jól visszasorol a Google.

Ma már nem az agyon kulcsszavazott oldalak kerülnek előre, manipulatív módon. A Google azt vizsgálja, hogy hogyan viselkednek a user-ek az oldaladon. Mennyi időt maradnak rajta, elolvasnak-e más aloldalakat is? Stb.

Természetesen – főleg más országokban -, használnak más keresőt is az emberek. De itt Európában lényegében a Google hódít.

Van egy kb. 200-as lista és az alapján rangsorolja az oldaladat a Google, hogy hol jelenjen meg. Ezek titkos infók, sokszor nyilatkozik a Google, és minden nap lefuttat egy új algoritmust, de nem mindig van teljesen úgy, ahogyan ő átadja az infót nyilatkozataiban. Érthető, hogy nem akarja, hogy manipulálják a találatokat, hanem azon dolgozik, hogy igazságosan a felhasználók értékelése alapján jelenjen meg mindenki a megfelelő sorrendben a neten.

Régen az első találatok vitték a prímet, ma már a növekvő reklámok korában ide-oda tekintgetünk, így nem az első találat visz mindent… De a második oldalra kb. 2% lapoz át. Az első oldalon vannak a fizetett hirdetések is, amikkel akár még a mai nap megjelenhetsz itt, ha jók a beállításaid: a Google Ads (Adwords) kapcsán itt leírtam Neked minden lényeges dolgot

 

2. Sok SEO szakember hol hibázza el?

Tisztelet a kivételnek. Több SEO céggel dolgoztam együtt és láttam kkv és multik SEO-ját, amiben közösen dolgoztunk.

Az infó megaóceánjában, a szavak világában az emberek az egyes infók JELENTŐSÉGÉT sokszor nem veszik figyelembe. Csak magát az infót. Ahogyan 5 csilliós méretben kinagyítva megijeszthetlek a poratka képével, mondva, hogy ezzel alszol minden nap.

„Úristen! Ezt nem tudtam és nem is zavart eddig…”

Engem érzékenyebben érint, ha a betörő egy baseball ütővel fejbe kólint. Esetleg mutasd meg neki a poratka kinagyított képét, hátha megijed tőle. 🙂

Elnézést a kivételeknek, akik allergiásak stb., de gondolom érthető a példa, hogy nem az allergiás megbetegedést kicsinylem le.

Tehát fontos minden LÉNYEGES részlet. Igaza van egy SEO specialistának aki a 625252 dolgot is figyelembe véve, precízen próbál Neked segíteni, mert ez a dolga. DE a 625252. szempont lehet, hogy 2 perc múlva már nem lesz fontos.

Amíg ezt tanulmányozod és kijavítod, gyakran „ködszurkálást” csinálsz és helyette írhatnál egy klassz cikket (ami sokkal hatásosabb lenne), vagy a családoddal, barátaiddal lehetnél.

És értem, hogy a SEO oktatóknak is meg kell valamiből élniük. Ha korrekten ezeket elmondjuk, akkor nincs ezzel semmi baj. De ne csapjuk be az embereket.

 

Google kereső

Google keresőben a szövegíráshoz fel kell mérni a keresletet és kínlatot.

3. Egy-két fontos beállítás, ha jó helyen akarsz szerepelni a keresőben

Nézzünk egy rövid kitérőt egy másik keresőre, mely segítségével felcsattognak az emberek a világhálóra keresni valamit, de kapcsoljuk ezt össze a egy hasznos infóval.

1. A cikkeknél fontos, hogy a cikkek címét és rezüméjét is írd meg egy „másik rubrikában” a cikk alatt (title, description rész). WordPress-ben a Yoast SEO plugin a barátod és mindenben segít.
Nincs garancia, hogy nem írja át a Google ezt a részt (főleg, ha túl sok karakternyi szöveget írsz vagy nem töltöd ki), ilyen esetben magától fog valami megjelenni.
De ezt fogja először látni a Google keresőjében az ember és ezen múlik az átkattintási arány (CTR). Régen azzal trükköztek az emberek, hogy ide a kulcsszavakat is beleírták, amire szerettek volna megjelenni a keresések alkalmával a keresőben. Ezt nem veszi figyelembe a Google, nem is büntet érte, ami aggályos is lenne, mert pl. a Yandexre (másik kereső) ez pozitívan hat. A leírásban és a címben ne felejtsd el a kulcsszót is feltüntetni.

2. Mindenképpen reszponzív weboldalban gondolkodj (ez magában foglalja a mobilbarát weboldalt, de fordítva nem igaz) és érdemes AMP szabványban működtetni a honlapodat, ha mobillal nézik meg az oldalt. Ez a tartalomhoz képest egy lecsupaszított, gyorsabb működést tesz lehetővé.

3. A kulcsszavak megjelenhetnek a címben, leírásban, de nem kell őket erőltetni. Ma már a Google anélkül is el tudja dönteni, hogy miről szól a cikk. Ha egy A/4-es oldalon párszor megemlíted a kulcsszót az tökéletes.

4. Érdemes főleg a H1 tag-et beállítani a prioritás alapján, bár már nem nagy szerepük van. Ezt beállíthatod a kulcsszót tartalmazó címre. Ez egyébként egy kis kód feltüntetését jelenti a honlapon a fő cím és alcímek tekintetében, a prioritás jegyében. A WordPress sablontól függően általában alapból tudja (a blog címeket automatikusan ide sorolja, de az aloldalaknál általában külön be kell állítani).

5. Lehetőleg maximum 2-3 klikkeléssel legyen elérhető a főoldal (ha bonyolult az oldalad egyszerűsítsd vagy használj sitemap-et), amit a Google-nak elküldesz és az oldalra érkezőknek is készíts ilyet. A legfontosabb aloldalak linkjei legyenek megtalálhatóak a főoldalon.

6. Fontos, hogy gyorsan, könnyedén megtalálják a user-ek, amit keresnek és jó legyen a felhasználói élmény (tagolt szöveg, képek, diagramok, videók stb.).

7. A WordPress-ben érdemes a címkefelhőket használni. De a kategóriaoldalhoz képest ezeket az oldalakat is szépen felépíteni és legalább 3-4 cikk legyen benne.

8. Search Console alapján a rossz minőségű oldalakat, amit indexelt a Google, tedd noindex-re pl. a Yoast pluginnal. Ha pedig még nem indexelte, de nem is szeretnéd, hogy ezt tegye azt jelenítsd meg a robots.txt-ben. Ha már indexelte, de még nem jelenítette meg, azt helyezd noindex-re.

9. Ha „rossz minőségű”, például vírusos oldalról mutat link az oldaladra, akkor azt tiltasd le a Google-nél (disallow funkció).

10. Lehetőleg a Te oldaladnál jobb helyen szereplő oldalakról mutassanak linkek a Te oldaladra (de alacsonyabb DA értékű oldalak is szóba jöhetnek). Mikor például vendégblogolsz, akkor helyezd el oldalad linkjét, hogy a további hasznos infót megtalálhassák a user-ek. Videóid alatt is használd az oldalad linkjét. Vizsgáld meg a back link-eket (milyen minőségű és hány link mutat az oldalra). Lehetőleg azonos témájú oldalakról linkeld meg az oldaladat.

11. Figyelj arra, hogy a linked nincs-e (no-follow)-val ellátva, mert így csak minimális link ereje van csupán (nyomj egy Ctrl + U betűt és azonnal belátsz a forráskódba). Ez azt jelenti, hogy olyan, mintha nem is nagyon lenne ott a link a Google szemében, persze ettől még ráklikkelhetnek, és jöhetnek felhasználók az oldaladra. Komolyabb oldalakon szokták ezt használni. Például közösségi médiában kapott like, Wikipédia, megosztás, éppen ezért ebből a szempontból nem ér semmit. De azért linkelhetik máshonnan az oldaladat ezek a felhasználók, aminek lehet link ereje. Ez is legyen változatos: side bar, lábléc, cikkből történő linkelés stb.

12. Ha egy honlapon minden aloldalra felkerülsz, akkor használhatsz no-follow-t és vegyesen dofollow-t is (természetesebb).

 

Keresőoptimalizálás

13. Ne írj duplikált tartalmakat, így is túl sok az infó a neten. Ha most is van ilyen, akkor írd át vagy használd a canonical jelzést, ezzel jelezve, hogy melyik az elsődleges oldal a témában. Inkább igényes és hosszabb szöveget írj. De ellenőrizd előtte az első találatokat az adott kulcsszóra (azokat tartja a legjobbnak a Google).

14. Figyelj a webergonómiára, legyen, áttekinthető, letisztult oldalad, gyorsan betöltődő minőségi tartalommal, minél egyszerűbb forráskóddal. Illetve, ha gyors az oldalad és minőségi, működnek a funkciók, akkor nincs jelentősége a forráskódnak.

15. Lehetőleg frissítsd a cikkeidet, legyen rendszeresen új tartalom az oldaladon (de legyen hasznos, jó minőségű, mert rengeteg az infó a neten, ebből kiemelkedik a jobb, relevánsabb tartalom). Inkább hosszabb cikket írj, figyelve a top találatokat, és azt add, amit várnak a kulcsszóra. Például, ha valaki a rendőrség telefonszámára kíváncsi, akkor az legyen ott, és nem kell regényeket írnod…

16. Óvatosan próbálj cselezni, manipulálni (black hut-es megoldások), mert megbüntethet a Google, így fordítva is elsülhet a dolog. Persze érthető, hogy sokan próbálnak ebben segíteni például pénzért vett linképítéssel, de ha neszeli a Google, akkor rosszul fogsz járni és vissza fogja sorolni az oldaladat, de ki is zárhatja örökre a keresőből (ez azért elég ritka). Manapság inkább semlegesíteni szokták ezeknek az erejét…

17. A tört linkjeidet (nem létező oldal) rakd a helyére. A nem frissülő, nem használatos termékoldalaid is gyöngítik a teljes domain erejét, így ezeket is rendezni kell.

18. A (nem létező) 404 oldalra rakj fel egy keresőt, hogy megtalálhassák a releváns infót az emberek.

19. Nem baj, hogy nincs kész az oldalad, terelj rá embereket például a közösségi média segítségével (ez alapján eldönti a Google, hogy milyen a tartalom).

20. Használd az ingyenes Google Analytics-et és Search Console-t, hogy lásd milyen a forgalma az oldaladnak és technikailag milyen hiba van rajta, amit javíts is ki lehetőleg. Mérni, mérni és tesztelni! Csak az fejleszthető, amiről van infód.

21. Használhatsz interaktivitásra buzdító dolgokat az oldaladon, ha van időd válaszolni is a user-eknek, így folyamatosan frissül az oldalad tartalma is és mások is megtalálják a hasznos válaszaidat az oldaladon.

22. A képek leírását is készítsd el az oldalon, hogy legyen róla infó. Régen ez nagyon fontos volt, mert a Google nem tudta értelmezni a képeket, nem tudta mi van rajta. Itt is érdemes kulcsszavakat is használni. Töltsd ki legalább a címet és alt tag-et.

23. Használj https kezdetű URL, azaz SSL tanúsítványt, fontos, mert biztonságot ad a user-nek!

24. A gyökérkönyvtárban feltöltött robots.txt kiterjesztésű file-ba érdemes beletenni azt, amit nem szeretnél indexeltetni a Google-lel (erről fönt már írtam). Ettől még nem biztos, hogy nem fogja indexelni az adott oldalt, ahogy a WordPress telepítésénél is ha beállítjuk, nem mindig veszi figyelembe. Sitemap-en viszont érdemes azokat az aloldalakat kihagyni, amik kevésbé értékesek, ezzel megnövelve a minőséget.

Újra megírom, mert fontos: ha feltérképezte a Google a Search Console-ban az aloldalt, de még nem jelenítette meg, akkor javíts a minőségén vagy noindex-eld pl. Yoastban (de ekkor már ne vedd fel a robots.txt-be). Természetesen a canonical címkét is használhatod. Csak jó minőségű oldalaid legyenek indexelve.

25. Az URL hossza nem befolyásolja a rangsorolási eredményt, de ha két azonos tartalom van a honlapon, akkor általában a rövidebbet preferálja (ne húzzuk feleslegesen túl hosszúra a linket).

26. Óvatosan szüntess meg régi, főleg látogatott oldalt, inkább használj 301-es átirányítást. Ha a kezdőoldalra irányítod át, az a legrosszabb általában…

27. Soha ne használj manipulatív dolgot például szövegrészt fehér alapon fehérre festve, vagy hasonló! Nem vicc, régen sok mindennel próbáltak trükközni, meg is lett az eredménye.

28. Legyen szép az URL, azaz lehetőleg a kulcsszavakat tartalmazza, és ha megosztják a linket, lehessen tudni a link alapján, hogy miről szól az oldal. A kulcsszavak alapján gondold végig, hogy milyen infót szeretne a user kapni és csak a végén nézd át SEO szempontból, például kulcsszavak tekintetében az oldalt.

Ha hosszú cikket írsz, úgyis lesznek long tail kulcsszavak természetes módon.  Ettől függetlenül lehetőleg egy cikket egy kulcsszóra írj meg, oldalanként néhányszor felhasználva azt.

29. Ne feledd az aloldalakat külön-külön kell megvizsgálni (főleg a legfontosabb oldalakat).

30. Ha pl. WordPress-t használsz, nézd meg, hogy az automatikusan létrehozott oldalakat (akár duplikációként) a Google nem indexelt-e felesleges rossz minőségű tartalomként, amik rontják a minőséget például feed vagy képek gyanánt.

 

 

 

marketing, seo, grafika, programozás

Marketing, SEO, arculattervezés és webfejlesztés összhanggal egymással a leghatékonyabb


31. Jól válaszd meg a domain-t, ami tartalmazhat kulcsszót és márkanevet is. Legyél egy témában igazi szakértő, legalább 40-50 releváns cikkel, mely ugyanarról a témáról szól.

32. A kulcsszó alapján tényleg azt a tartalmat add, amire kíváncsi a user az adott szóra rákeresve.

33. Ha vásárolsz, csak igazán jó minőségű linképítésben gondolkozz.

34. Legyen a Googlebot által bejárható az oldal.

 

 

4. A lényeg a SEO-ban, hogy ne vesszünk el részletekben, amelynek nincs nagy jelentősége

Egyre hangsúlyosabb a felhasználói élmény, hogy gyorsan, könnyen megtalálják azt, amit keresnek. Sőt, régen elmondta a Google egy konferencián, hogy vannak kísérletek arra, hogy az ő oldalukon megtalálják a felhasználók a választ (már működik is), melyből egyre kevesebbet jelenít meg. Ekkor kezdett hódító körútra lépni a hangalapú keresés is.

Először angol területen lehet szembesülni a változással, ami hazánkban is megjelenhet ezután.

Ha a látogató igényeinek felelünk meg, és ők örömmel jönnek az oldalunkra, akkor nem kell a SEO-val, keresőoptimalizálással foglalkozni. Természetesen nem szó szerint értem, mert az On-Page SEO (mikor az oldaladon dolgozol) fontos. Mind technikai, mind tartalmi szinten. De egy agyon SEO-zott oldal, amit manipulálnak külső linkekkel, hosszú távon nem biztos, hogy működni fog.

Ezen kívül beszélünk Off-Page SEO-ról, amik kívülről érintik az oldalad SEO értékét, például mikor kapsz egy linket, ami a Te oldaladra mutat. Régen azzal trükköztek, hogy ezeket a horgonyszövegeket (linkelt szövegrész) a kulcsszóra írták meg, így erősítve, hogy adott kulcsszóra jelenj meg a világhálón. Azelőtt pedig linkfarmok voltak, ami csak linkeket tartalmazott. Ezek felett eljárt már az idő.

 

5. Egyéb hasznos infó a keresőoptimalizálásban

Egyik honlapom 14 hónapos „merítésben” átlagosan napi 863 látogatást kap:

oldal látogatottság

 

Facebook oldal és fizetett hirdetések nélküli, és önjáró (nem kell vele külön foglalkozni), azaz nem a fizetős reklámok terelik oda az embereket. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy soha többé nincs vele munka… De rá sem erősítettem „kívülről” pl. Off-Page SEO-val. Ez csak az On-Page SEO-nak (technikai és tartalmi rész), valamint content marketingnek köszönhető.

Első lépésben nem árt, ha szakértője vagy a témának és azt érzed – és az olvasó is érzi –, hogy akár több száz cikket tudnál írni róla, emészthető formában (content marketing).

Utána jön az a kérdés, hogy hogyan kell megírni a cikket, hogy rajtad kívül más is elolvassa, hogy érdekes legyen és informatív, ill. szórakoztató. Ehhez használjuk a sales szöveg lépéseit, például a cím adja el a szöveg tartalmát, ami több lépésből épül fel, de ez egy másik téma…

Régen kikerestük a kulcsszavakat, megnéztük hányan kerestek rá, és arra írtuk meg a cikket. A profi cikk megírásánál lassan több idő megy el azzal, hogy azt megfelelő módon tálalod és reklámozod be, ha éppen ez a cél. Egyre igényesebb tartalmakat érdemes létrehozni, mert folyamatosan nő a honlapok száma, valahogy szelektálni kell.

De ne vesszünk el a részletekben! Mikor egy aktív blogger 1825-ben frissítette utoljára a weblapját és alig lehet elolvasni azt, attól az még nagyon ütős tud lenni. Tehát fontos a SEO, de a prioritás is.

Sőt, sok SEO specialistával dolgoztam együtt és ilyenkor azt szokták tanácsolni, hogy eszébe ne jusson hozzá nyúlni az oldalhoz, ha az ilyen sikeres. Ez a marketingre is igaz…

Régen azt mondtuk, hogy minél több link mutat az oldaladra annál nagyobb császár vagy. Egy komolyabb linkért akár sok-sok pénzt is képesek fizetni, de ha az nem PR cikkben van, hanem fizetős weblapon, akkor előbb utóbb kiszimatolhatja a Google és black hat-es (csúnya dolog) megoldásként megbüntethet.

Ahogy fent írtam, ritkán, de ki is zárhatja az oldaladat abból a keresőből melyet az emberek 97%-a használ nálunk. Kivétel lehet Kína, Oroszország, mert ők nem annyira csípik az amerikaiakat…

És nagyon nem mindegy, hogy pl. az index-ről, vagy a vírusos Pista bácsi oldaláról mutat az oldaladra link. Ahogyan az sem mindegy, hogy releváns témáról mutat Rád a link, vagy egy tök más témájú oldalról.

 

6. Egy másik hatékony stratégia, így a végére: legyen több weboldalad. Csináld meg a konkurenciád weboldalát is. Magadnak. Hidd el, ezzel nagyot tarolhatsz. Ez külön pontot érdemel, amivel szeretném kihangsúlyozni ezt a dolgot. Ha több honlapod van, akkor többféle módon mutathatod be a vállalkozásodat.

Láttam olyan honlapot egy leleményes ügyvédtől, amely kimondottan egy szakterületről szólt. Kiemelve őt az „átlagos” 5-10 féle általános területre szakosodott kollégái tengeréből. Ezáltal rögtön specialistának tűnsz, és remélhetőleg az is vagy. Egy másik honlapon ajánlotta a másik szakterületével kapcsolatos szolgáltatását. Ő is biztos olvasta ezt az ötletemet.:)

 

7. Néhány pontosítás, hogy mit vesz figyelembe az algoritmus és mit nem

  • Ha frissíted az oldalt és megváltoztatod a dátumot (hogy a user-ek ne higgyék azt, hogy elavult az oldal tartalma), akkor a Google idővel lehet, hogy nem fogja azt megjeleníteni, mert nem bízik meg az infóban. Ettől függetlenül szereti, ha gyakran frissíted az oldaladat.
  • Ha új oldalad van, gyakran változhat a rangsorolási helyed a keresőben, mert még teszteli a Google az új site-odat(Volt régen egy oldalam, ami egy oldalból állt és 15 perc alatt hoztam létre, pár komolyabb link mutatott rá és az első top-ban benne volt hírlevél szoftverekkel kapcsolatos témában, aztán megváltozott a találati listán a helyzete).
  • Fontos még, hogy hány releváns link mutat az oldaladra (nem túljátszva a horgonyszöveget, ami maga a link és nem természetes módon mindig csak kulcsszóra van linkelve az oldaladra), erről már volt szó.
  • Főoldal a legfontosabb, ahonnan a lényeges oldalak vannak linkelve. Minél hátrébb van a többi aloldal, annál kevésbé fontos a Google szemében (legalább is ebből a szempontból nézve), ezt is említettem már, de fontos.
  • Ha bold-olsz egy szövegrészt, az legfeljebb a látogatóknak emeli ki a tartalmat, kevés nyomatékosító ereje van a Google szemében.
  • A sitemap nem rangsorolási tényező, de ezzel esetleg könnyebben indexeli a Googlebot az oldaladat (ha gyakrabban publikálsz, akkor lehet, hogy hamarabb jön vissza az oldaladra). Az oldaltérkép segítségével a Search Console-on bejelentve tudsz neki üzenni. Összetettebb honlapnál fontos, és a html változat is, erről is írtam fent.
  • A domain életkora nem rangsorolási tényező. Szoktak újraaktiválni lejárt domaint (releváns témában), mely linkerővel bír.
  • A strukturált adatok sem befolyásolják a rangsorolási helyzetünket, de nagyon hasznosak a user-nek. Ez egy kód, amiből a Googlebot kinyer információt és azt például az organikus találatoknál feltüntetheti. Például egyéb linkek jelenhetnek meg a keresőben a weboldalunk alatt, mint Rólunk, Szolgáltatásaink, termék árai, van-e raktáron a termék, stb. A Google Ads (Adwords) a CTR növelésére ajánlja használatukat a fizetett hirdetésekben, nem véletlenül.
  • A PR (Page Rank) értéket ne keverjük össze a Toolbar PR-ral, melyek a link minőségét mutatták meg, de ma már nem használatosak (legalábbis a Google 2016 óta PR értéket nem hozza nyilvánosságra), helyette van más megoldás, erről további infó: buktatók SEO és webszövegírás
  • Érdemes Yoast plugint használni WordPress esetében (fent írtam róla) és a leíráshoz a cikk lényegét összefoglalva leírni (ha szerencsénk van, ez jelenik meg az organikus találatok között és növeli a CTR-t). Ha üresen hagyjuk, a Google tölti ki, a Yoast címként automatikusan a cikk címét szokta beletenni. Kulcsszavakat is beleírhatunk a leírásba, de ne erőltessünk semmit.
  • Még egyszer (a tudás és ismétlés kapcsolata miatt): ha releváns, akkor a cikkekben, címekben érdemes azért a kulcsszavakat használni, de jelentőségük csökken, ahogy az oldalra mutató linkeké is megváltozott (ezért is lett eltörölve a PR érték).

Összefoglalásként, ne feledd több érték alapján sorolja x helyre a keresőben az oldalunkat a Google és ez egy összetett dolog, amik hatnak egymásra, így komplexen kell rá gondolni, nem pedig egy dolgot kiragadva. A lényeg, hogy írj örömmel, olvasmányosan, kivéve, ha az MTA-nak írsz szakcikket. Gondold végig, hogy tudod a legjobban szolgálni az embereket, és mi tenné őket boldoggá. A többi részletkérdés.

És bővítsd, újítsd meg az oldaladat sok-sok hasznos infóval, és ne vessz el a részletekben. Hajrá!

Ha biztosra akarsz menni, akkor ezt is olvasd el és hangold össze a SEO-t az online marketinggel, mert a keresőoptimalizálás annak a része: Online marketing alapok, melyek időtállóak 

Keresztes Attila

KKV számára épít csapatunk, komplexen, testre szabott WordPress alapú, tovább fejlesztett honlapot/webshopot garanciával. Fontos, hogy ezek ne csak szépek legyenek, hanem folyamatos bevételt is biztosítsanak.  Jómagam ezt a folyamatot segítem elő a megfelelő kommunikáció, határidők betartása és minőség megteremtésével. PR szakon diplomáztam és 2005 óta rengeteg céget tettünk sikeressé.

Related Posts
Webgrafikafeltört Wordpress weboldal, vírusmentesítés